ÓCSAI
PLÉBÁNIA




Bajcsy-Zsilinszky utca 28.
2364 Ócsa
HÍREK TÖRTÉNELMÜNK MISEREND HELYI KIADVÁNY KAPCSOLAT
NAPI EVANGÉLIUM

2019. november 20.
szerda

Jolán névnap

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért...

2013. 10. 23. -án Pannonhalmára kirándultunk,

Tibor atyával, kicsikkel, nagyokkal, felnőttekkel, idősebbekkel.

Reggel fél 8kor indultunk, a nap folyamán megnéztük az Apátságot tárlatvezetőnk útmutatásával, megtekintettük a könyvtárat, láthattunk csodás festett ablakokat, mennyezet freskókat.

Meghallgathattuk a pannonhalmi Apátok déli imaóráját, majd a későbbiekben Tibor atya szentmisét és rózsafüzér imádságot tartott nekünk az Apátságban találhaló kis templomban, ahol a Szerzetesek is miséznek.

 

Rövid ismertetőt hallhattunk a Pannonhalmi Apátság Gimnáziumának életéből, ahová 12-14 éves koruktól járnak iskolába a tanulók. Az Apátság széles palettán kínál programokat számukra, akik havonta csak egy hétvégére térnek haza otthonukba.

 

A nap végén megtekintettük az Arborétum csodálatos növényvilágát, a levendula ültetvényt, a gazdag erdőt.

 

Köszönjük a színvonalas kirándulást, a galériában megtekinthető képek tükrözik, hogy a mai napon újabb élményekkel gazdagodhattunk.

REméljük következő kirándulásunkra mégtöbben indulunk útnak. :)

 

Ifjusági élet

(Nyári hittantábor Zánkán 2013.08.05-08.10)

Az ócsai és pakonyi fiatalok 2013-ban is hittantáborban vettek részt. Az idei táborozást Zánkán töltötték augusztus 5 és 10 között. Rengeteg színes program gazdagította ezt az 5 napot, pl. kalandpálya, botanikus túra, táncház, színházi előadás, kirándulások, és rengeteg fürdőzés. A vallásos elmélkedésre is jutott idő, melyeket a hitoktató, Terike néni segített, aki szerdára lelki napot, misét is szervezett. Barátságok szövődtek a pakonyi fiatalokkal, és bizony megindult a jövői év tervezgetése is.


 


 


 

További képek a képtárban!

http://ocsa.vaciegyhazmegye.hu/fenykep_galeriak_42.html